2009. december 30., szerda

Téli edzőtábor térképek, képek

Néhány térkép és az ebéd előtti utolsó pillanatok. Szöveges értékeléssel is jelentkezem mjd...
térkép:Gém-hegy É , iránymenet

térkép: Gém-hegy É, iránymenet

Gábor, Imre, Andor

Golyó, Laci, Gábor, Imre

A lányok

térkép: Bagoly-hegy útvonalválasztás gyakorlása

Gém-hegy É sávos pálya

Elfogytunk a végére



Térkép: Pap-völgy, domborzati fázis, a két pálya egyben

Térkép: Pap-völgy, sávos pálya

Gém-hegy D, Csak a bozóton át!

Gém-hegy É, a memória pálya elemei darabolás előtt

2009. december 25., péntek

Kirchhofer József

Elment egy edző, 91 éves korában elhunyt Csosza bácsi, aki 1976 és 1985 között több órát töltött azzal, hogy írta köridőimet, s korábban és később még jó néhányunkét. A statisztikák szerint több mint 1700 atléta nevelődött nála, tanítványai 100-nál több bajnoki címet szereztek. Számok..., kezemben a zöld SZÜV kartonra írt 2500 méteres részidők(egy népligeti 50 km-es Magyar Bajnokságról), sok mindent elárulnak, de az edzőről, az emberről aki írta őket, a legtöbb és legértékesebb emlékek itt, belül maradtak. A poros edzésterveknél, részidőkartonoknál sokkal többet őrzök, és hiszem ez a fontosabb: megőrizni az embert és továbbadni azt a szellemiséget, amit Józsi bácsi a GEAC pálya északi sarkán levő padhoz nap, mint nap elhozott.
>Andor<

2009. december 21., hétfő

Téli edzőtábor program

December 27. vasárnap délelőtt
Szállás elfoglalás a Vértes vendéglő vendégszobáiban.

1. edzés December 27. vasárnap délutánt
Gém-hegy (12:30)
Rajt Gánttól DK-re, a Bányatelepre induló zöld turistajelzéssel jelzett földúton 150 méter.
felnőtt: Útvonalválasztás és memória feladatok - 1f1 pálya:7 km- 13 ep.
up.: pontfogás gyakorlása, különböző jellegű támadópontokról - 1k1 pálya: 4,7 km 9 ep.

2. edzés December 28. hétfő délelőtt
Sasfészek (Gém-hegy)(09:00)
Rajt a Bánya Múzeummal (Gánt-Bányatelep) szemközt induló földúton 1000 m (Az Őszi Spartacus céljától K-re 250 méter)
felnőtt:Útvonalválasztás gyakorlása, részben kitakart térképen, (csillagedzés).
2f1 pálya 4 km 5 ep.; 2f2 pálya 2,5 km 5ep.; 2f3 pálya 2 km 5 ep.; 2f4 pálya 4 km 6 ep.;
up.:Térképolvasás, útvonalválasztás gyakorlása, (csillagedzés)
2k1 pálya 2,2 km 5 ep.; 2k2 pálya 1,5 km 4 ep.; 2k3 pálya 1,8 km 4 ep.; 2k4 pálya 1,8 km 4 ep.

3. edzés December 28. hétfő délután
Gém-hegy 13:00)
Rajt Gánttól DK-re a Gém-hegyre induló zöld turista jelzésen 2 km.
felnőtt:Iránymenet gyakorlása a pályarészeken kitakart térképpel (csillagedzés)
12f1 pálya 1,6 km 4 ep.; 12f2 pálya 2,5 km 5 ep.; 12f3 pálya 1,8 km 5 ep.
up.:Iránymenet gyakorlása sávos térképpel (csillagedzés)
12k1 pálya 1,6 km 5 ep.; 12k2 pálya 1,3 km 4 ep.

4. edzés December 29. kedd délelőtt
Papvölgy – Köles-völgy (09:00)
Rajt a Gántról ÉNy-ra induló kék jelzésen 1800 méter.
felnőtt:Domborzatolvasás gyakorlása domborzati fázisnyomaton
3f1 pálya 4,9 km 8 ep.; 3f2 pálya 4,4 km 8 ep.
up.:Domborzatolvasás gyakorlása, csökkentett síkrajzi elemeket tartalmazó térképen
3k1 3 km 6 ep.; 3k2 2,7 km 5 ep.

5. edzés December 29. kedd délután
Bagoly-hegy-Hajdúvár (13:00)
Rajt a Bagoly-hegynél D-i irányba induló úton 600 m.
felnőtt:Útvonalválasztás gyakorlása 5f pálya 9,5 km 9 ep.
up.:Útvonalválasztás gyakorlása 5k pálya 4,5 km 5 ep.

6. edzés December 30. szerda délelőtt
Papvölgy – Köles-völgy (09:00)
Rajt a Gántról ÉNy-ra induló kék jelzésen 1800 méter.
felnőtt:Iránymenet, útvonalválasztás gyakorlása sávos, kitakart térképen
4f1 pálya 4,7 km 6 ep.; 4f2 pálya 4,4 km 7 ep.
up.:Domborzatkövetés, iránymenet gyakorlása (irányfésű); 150-250 méteres távokon, táv összesen 3,5 km

7. edzés: december 30. szerda délutánt
Rajt Vértes Vendéglőnél (13:00)
felnőtt, up.: lassú tempó, könnyed átmozgató futás 30 perc.

2009. december 17., csütörtök

Téli edzőtábor

A hagyományoknak megfelelően december 27 és 30 között Gánton edzőtáborozunk. Kiváló alkalom a tájékozódási tudás elmélyítésére. A gánti erdő csodaszép még télen is. Ha megmarad és hízik egy kicsit a hó akkor sítájfuthatunk is.
Napi két edzés során a technikai elemek széles skáláját fogjuk gyakorolni iránymenet, domborzatolvasás, memória és eltévedési gyakorlat stb.)
Szállás Gánton a Vértes Vendéglő vendégszobáiban (Piri Néninél) saját hálózsákkal.
Napi háromszori étkezés a vendéglőben (illetve a helyi boltból színesíthető), az utánpótlás korosztálynak (kb. 14 éves korig) 1500 Ft/ fő/nap, felnőtteknek 1800 Ft/fő/nap. A főétkezés az edzések miatt inkább a vacsora lesz. A szállás költsége 1200 Ft/fő/éjszaka. (A mindhárom éjszaka ott alvó felnőttek ellátási költsége 9000 Ft/fő)
Az utánpótlás csoportnak az egyesület az étkezés és szállásköltség felét téríti, így a tábor teljes költsége nekik 4050 Ft.
Az utánpótlás csoport tagjainak – tekintettel a karácsony pénztárca ürítő hatására lehetőség van a saját rész későbbi fizetésére is (január-február során).
Az edzőtábor technikai költségeit, (térkép, pontfelszerelés, felvezetés) az ARAK futói számára a szakosztály állja, külsősök számára ennek költsége 500 Ft edzésenként.

Amit feltétlen legyen:
Téli futóruházat ami melegítő, hosszúujjú póló, zokni, lábszárvédő, széldzseki, terepfutó cipő vagy stoplis, vékony kesztyű, sapkából áll. Mivel a futó fut nem kell hatszáz meleg pulcsi. Viszont aláöltözet futópóló, nadrág 2 is legyen.
Feltétlen legyen másik váltás melegítő, cipő a pihenő időre. Nem kell minden napra új póló, nem megyünk bálba. Elég kisméretű törülközőt hozni. A tisztálkodó szerek is lehetőleg kis kiszerelésűek legyenek. (Még senki sem használt el az edzőtáborok során egy egész flakon tusfürdőt.)
Célszerűen egy nagy sport táskába férjen be az összes cucc. Csak azt kell hozni, amit feltétlenül muszáj!

Az edzőtábor 27-én a vasárnapi ebéd helyetti (12:30) edzéssel kezdődik, (a vacsorát már Piri néninél eszük.) December 30-án a közös ebéd után pedig együttes futással búcsúzunk el a tereptől. A köztes program december 21-22 –én lesz olvasható a Szakosztály honlapján, illetve az up. blogban.

Az edzőtáborra jelentkezni minél előbb, de legalább december 21-én 20 óráig lehet a 06707768009, illetve a 6707769041 telefonszámokon és a vekony.arva@gmail.com címre küldött levélben. Természetesen lehetőség van csak egy-egy edzésen részt venni, illetve a tábor programjába később bekapcsolódni.

Andor

Edzés elmarad

December 19-20-i hétvégén elmarad az edzés a móri és szfv.-i csoportnak, mert nem tudok kocsival menni mindenféle családi programok miatt.
Az edzőtáborban viszont bőven bepótoljuk a most kiesett kilométereket! :-)

Üdv:
Kati

2009. december 6., vasárnap

A baracskai gyermek csoport novemberi edzései

November 01. vasárnap - Eger GP verseny, 3 km 50 méter szint 7 ep. 15:51
Nov.03. kedd. 5,7 km egyenletes iramú futás 35'
nov. 04. szerda 1600 m bemelegítés 6 x 100 m; 3 x 500m 1000 m levezetés 50'
nov. 05. csütörtök 7 km egyenletes iramú futás 45'
nov. 06. péntek 1600 m bemelegítés 12 x 100 repülő 30'
nov. 07. szombat Őszi Spari 2,2 km 60 m szint 8 ep. 30'
nov. 08. vasárnap Őszi Spari 2,2 km 60 m szint 8 ep 40'

nov. 09. hétfő 2 km bemelegítés, 3 x 750 gyors-250 lassú, 3 x 750 lassú - 250 gyors, 6 x 150 gyors - 100 lassú.*
nov. 11. szerda 3 km egyenletes iramú futás 30'
nov.12. csütörtök 7 km egyenletes iramú futás 51'
nov. 13. péntek bemelegítés 1600 m, 3 x 500 m (iránymenet) 60'
nov. 15. vasárnap 4 km technikai edzés 45'

nov. 16. hétfő 2 km bemelegítés, 5 km iramjáték 150 - 100 váltogatva 2 km levezetés 80'
nov. 18. szerda 1600 m bemelegítés 20 x 125 m dombfutás 50'
nov. 19. csütörtök 6 km egyenletes iramú futás 49'
nov. 20. péntek bemelegítés 3600 m, 3 x 500 m technikai 60'
nov. 22. vasárnap 7 km technikai 375m szint 150'

nov. 23. hétfő 2km bemelegítés 2 x 250 gyors - 50 lassú, 2 x 750 gyors - 250 lassú, 3 x 500 gyors - 500 lassú 90'
nov. 25. szerda 3600m egyenletes iramú futás 25 ' + 20 perc erősítő gimnasztika.
nov. 26. csütörtök 7 km egyenletes iramú futás 55'
nov. 27. péntek bemelegítés 3200 m, 20 x 125 domb futás 40'
nov. 29. vasárnap bemelegítés 1600m, technikai edzés 11 km 120'.
nov. 30. hétfő 2 km bemelegítés 6 x 500 gyors - 500 lassú, 8 x 150 gyors - 100 séta. 90'
november összesen: 135 km edzés idő összesen:1335 perc (22 óra 15 perc)
(* a hétfői edzések csak Vandának Budaörsön de van még hely a kocsiban!)

2009. december 2., szerda

Luca Kupára találkozó

A Luca Kupára Fehérvárról a következők utaznak.

Dani és Edvin

Nekik a találkozó december 6-án 9:00 Pláza előtti téren a szökőkútnál. Lívia a söfőr.
(Aki rendetlenkedik a kocsiban, azt rövid úton kidobják akárhol is vannak éppen. Onnan pedig mehet gyalog!)

Felszerelés: futóruha, futócipő, kaja, innivaló (tea vagy víz). Továbbá sál, sapka, kesztyű az időjárásnak megfelelően!

2009. november 23., hétfő

Edzés időpontjának változása II.

A nagyok miatt hétköznap CSÜTÖRTÖKÖN lesz edzés 17:00-től a Bregyóban.
Bocsi a sok változtatásért, de a cél az, hogy minél többen részt vegyenek az edzéseken.

Kedden nagyon javasolt az önálló edzés! Főleg hosszú futások alacsony vagy közepes intenzitással. Legalább 1 óra futás /nagyoknak: Dóri, Anna/ legalább másfél óra. A tempó kellemes legyen, olyan hogy akár még egy órát lefutnál edzés végén. Vagyis most az időtartamra, km számra gyúrunk, nem pedig a sebességre.

Hétvégi edzések főleg vasárnap lesznek, kivéve ha egyéb tájfutó esemény is van, mint például TTEV vagy kisverseny. Erről tájékoztató a Google naptárban elérhető.
Naptár neve: Edzés- és versenynaptár.

Kati

2009. november 12., csütörtök

Edzések időpontjai a fehérvári és móri csapatnál

Sötétben tájékozódást gyakorolni nem túl kellemes dolog, s nem is nagyon eredményes. Ezért a csütörtöki edzést átteszük hétvégére.
Többnyire vasárnapra, kivéve TTEV idején amikor is szombaton edzünk. Az első TTEV december 12-én lesz.

November 15-én vasárnap az edzés a tatabányai mtk7 kisverseny keretében lesz.
Komárom – Esztergom Megyei Tájfutó Kupa 7. forduló
Versenykiírás
A verseny célja: Felszabadultan és jókedvűen futni egy jót a színes avarral borított sejtelmes őszi erdőben, ápolva a kis megyénkben és környékünkön élő tájékozódási futó sporttársak közötti hagyományosan meghitt, baráti kapcsolatokat ezen a csodálatos késő őszi vasárnap délelőtt.
A verseny formája: A Komárom-Esztergom Megyei Tájfutó Kupa versenykiírásának megfelelő, nyílt, nappali, elég rövid távú verseny. Az ellenőrzőpontokon szúró bélyegző lesz! (Balesetveszély!)

A verseny időpontja: 2009. november 15. vasárnap

Tervezett „0”-idő: 10:15 óra

Jelentkezés: A versenyközpontban, 9 óra 30 perc és 10 óra között

Versenyközpont, cél: Tatabánya, Panoráma út. Versenyközpont - rajt: 340/35 m.



Térkép: lesz; méretarány: 1: 7500
alapszintköz: 5 m


Pályák, pályaadatok:
A pálya 6090/250 m 17 ep.
B pálya 5310/230 m 15 ep.
C pálya 3090/ 85 m 10 ep.
D pálya 2220/ 55 m 6 ep.

Nevezési díj: 500 Ft

Nevezési cím: Tamás Péter
tamaspeter@hdsnet.hu



Nevezési határidő: 2009. november 12. (csütörtök)
Helyszíni nevezők saját időből,saját térképberajzolással, saját maguk indulhatnak.

A verseny díjazása:
Nem tartunk külön eredményhirdetést, mert a verseny eredménye beleszámít a megyei tájfutó kupa versenysorozatba, viszont azon kevés versenyzőnek, akik szintidőn belül, hiba nélkül végig tudnak menni a pályán, gratulálni fogok.

A környezetünk védelme érdekében kérek mindenkit, hogy hozzon magával poharat, A4 méretű térképfóliát. Klímavédelmi szempontok miatt a megyéből érkezők lehetőleg gyalog, távolabbiak kerékpárral érkezzenek.

Kellemes időtöltést, jó versenyzést kívánok, de semmilyen felelősséget nem vállalok:
Tamás Péter


Móri csapatot Mester Lívia szállítja. A fehérváriakat még szervezem. Söfőr kocsijában 3 szabad hellyel kersetetik!!

Kati

2009. október 27., kedd

Egyesületi Váltóbajnokság

Az idei Egyesületi Váltóbajnokságon két csapatunk állt rajthoz egy női és egy szenior (170). A női csapat indításának ötlete szeptemberben merült fel, mikor Prill Dóri két év kihagyás után újra edzeni kezdett Katinál Fehérváron. Az up.kategóriákban Vanda és Fanni két kategóriával feljebb indult, a 16-os pályát Kitti futotta, Dóri a negyedik helyen futott, a felnőtt pálya Verának jutott. A felkészülés érdekében a lányok rajthoz álltak a Pusztavacson rendezett MOM kupa második napján és terveztünk egy alföldi edzést a Kakashegy térképén. A kakashegyi edzésen Dóri munkája miatt, a Péteri lányok pedig családi okokból nem vettek részt, ráadásul Fanni és Kitti a szerdai edzés időpontjában matek felkészítőre járt és jár (na ennyit a felkészülésről). Vandanak és Kittinek a verseny előtt egy lépésszámlálós, iránymenetes edzést is beitattam, amire az ágasegyházi terepen szükség is volt.
No szóval a felkészülés szempontjából nem túl sikeresen, de azért lelkesen október 23-án időben megérkeztünk a versenyközpontba. Igaz Dóri hajnali háromig dolgozott, így a szokottnál fáradtabb volt. Az év során erőltetett váltó felálláshoz képest módosítottam, nem Kitti kezdett, hanem Vanda volt az első futó, Kitti a második és Fanni a harmadik, majd jöttek a nagyok. 11 kor elrajtolt a női és a férfi mezőny, félóra elteltével kezdtek érkezni a futók. Vanda a 3000 méteres 14-es pályáról 45 perces idővel a 7-8. helyen érkezett, Kittinek jutott a 3300 méteres 16-os pálya, amit 56 perc alatt teljesített, Fanni így a 11. helyen vághatott neki a 4100 méteres 18-as pályájának. Aztán csak vártunk,vártunk - már a tömegrajthoz sorakoztak fel a hátralevő emberek, mikor Fanni megérkezett, így Dóri néhány másodperccel a tömegrajt előtt indulhatott. Fanni a második pontra 50 percet hibázott,így 110 perccet töltött kint, ez a harmadik futók között a 18. helyhez volt elegendő. Dóri fáradtan 71 percet jött a junior pályán, majd Vera 41 percet a hasonló méretű felnőttön. A lányok teljesítménye most a a 18-as mezőnyben a 16. helyhez volt elegendő.
A lányok helytállása dicséretet érdemel, remélhetőleg legközelebb a felkészülés is sikeresebb lesz. A szenior férfi csapatunk Miki, Golyó, Gyuszi, Maki felállásban a hatodik helyett szerezte meg.

2009. október 14., szerda

Nincs rossz idő, csak rosszul felöltözött túrista

Kevés időjárási körülmény van, ami miatt elmaradna edzés. Mindig az időjárásnak megfelelően kell öltözni. Hidegben melegítő, hosszúujjú poló, sapka ami a fület is védi vagy fülvédős fejpánt. Futókesztyű: vékony pamut, selyem anyagból. Sál, melegítő fölé széldzseki. No és jó futócipő. Nem stoplis, az csak erdőben kell!!!

Lényeg, hogy teljesen át tudd venni az izzadt vagy/és ázott futócuccot.

Tornatermünk nincs, egész télen a szabadban fogunk edzeni. Most van az alapozó időszak. Az edzések fő vonalát a hosszú, alacsony / közepes intenzitású futások adják. Erre építjük később az intervall futásokat, ha már kellően megerősödtetek.

Kati

2009. szeptember 27., vasárnap

Budapest Sprintbajnoksága 2009

A BudaSprint Kupa idén a Budapest Nyílt Sprintbajnoksága is volt egyben. A helyszín: a BUDAI VÁR. Baracskáról 8-an szálltunk vonatra: Kati, Vanda, Janka, Bence, Gyuszi, Bálint, Ádám és jómagam, Kati fehérvári csoportja helyett csak egy SMS jött, a fiúk nem. A versenyközpont az Egyetemi Katolikus Gimnáziumban volt a vár északi oldalán, ezért a Déliből gyalog vágtunk át a hegyen és a Váron, már itt lihegtünk a lépcsőket megmászva, de a verseny kezdetéig helyre rázódtunk. Befutottak az ARAK-os felnőttek is Szepesi Imi, Maki, Guszlev Anti, Grabecz Tibi, aki kislányával vágott neki a nyílt pályának és a "várnézésnek". Bence a F18-as, Bálint és Ádám a F14-es, Gyuszi a F12-es, Vanda a N12-es pályával küzdhetett meg. A 12-es pályákon sok gondolkodásra nem volt lehetőség, három átmenet kínált útvonal választási lehetőséget, egyébként rohanni kellet a gyerekeknek körbe a várba, a fiúknál a mezőny eleje nagyon ellépett, hihetetlen jó időket futottak, így Gyuszi- bár jól ment csak mezőny második felébe fért be. Vanda teljesítménye a lányoknál a második helyre volt jó.

A 14-es pálya (ami egyben az én pályám is volt) már jóval több figyelmet igényelt és a 18 átmenetből 6 esetben már útvonal választási lehetőséget is kínált a gondolkodni vágyóknak. Sajnos Ádámot a közeli oda-vissza fogott pontok megzavarták, és egyiket kihagyta, de Bálint jól ment a 6. helyet megcsípte.


Kiemelném még Bence teljesítményét aki 16-os létére 18-ban indult és sikeresen szerepelt. A felnőttek közül Maki és Tóni jó helyezéseket és igen jó időket értek el. Szenioroknál Imre a dobogó második fokára állhatott és Katinak is összejött egy negyedik hely, az eredmények egyébként Imre honlapján elérhetők http://szepesi.fpn.hu/_dwad_/frameset.php?path=http://szepesi.fpn.hu/arak/result.htm , de akit a részletesebb adatok, átmenetek idejei is érdekelnek az a versenyhonlapján azt is megtalálja. A képek és a nagyobb méretű térképek elérhetők a térkép és képtárunkban, (link itt oldalt)

2009. szeptember 8., kedd

Eötvös emlékverseny 13-án, vasárnap

Szeptember 13-án kerül megrendezésre az Eötvös emlékverseny rövidtávja Budapesten a Hajógyári (Óbudai) szigeten. Nullidő 10 óra.

Nevezettek:

Mihalovics Bálint F 12 ( táv 1,6 km 7 ep)

Somogyi Gyula F12 ( táv 1,6 km 7 ep)

Dávid László F 12 ( táv 1,6 km 7 ep)

Monzéger Edvin F 12 ( táv 1,6 km 7 ep)

Takács Miklós F 12 ( táv 1,6 km 7 ep)

Mihalovics Ádám F 14 (táv 2,4 km 10 ep)

Vékony Vanda N 12 ( táv 1,6 km 7 ep)

Péteri Kitti N 14 (táv 1,9 km 9 ep)

Péteri Fanni N 14 (táv 1,9 km 9 ep)


Délután ugyanott rendezik a Budapest Váltó Bajnokságot, induló csapatok összeállítása:

1)

Mihalovics Bálint

Somogyi Gyula

Mihalovics Ádám

2)

Dávid László

Monzéger Edvin

Takács Miklós
3)

Péteri Kitti

Vékony Vanda

Péteri Fanni

A váltó szakaszok távja 2,1 km 12 ellenőrzőponttal.

Utazás:
Székesfehérvár:
találkozás a vasútállomáson 6 óra 25 perckor, (vonat indul 6 óra 48 perckor Budapest Déli pu.)
(vagy találkozás az autóbusz pályaudvaron a 6:45-os Bp-re induló busznál kb 5 perccel előtte erről még egyeztetünk, mi a jobb)
Baracska:
találkozás a vasútállomáson 7 óra 20 perckor (vonat indul 7 óra 30 perckor)
A Hajógyári sziget a Szentendrei HÉV-vel érhető el a legkönnyebben, a Batthyányi tértől a Filatorigát megállóig kell utazni, ott a Mozaik utcán keresztül a "K" hídon át közelíthető meg a Hajógyári szigeten levő versenyközpont.


Előzetesként további őszi versenyek:

Szeptember 26. Budasprint Kupa a Budai Várban tervezett indulás teljes up csoport

Szeptember 27. Normafa Kupa a Budai hegyekben tervezett indulás a teljes up csoport

Október 10. Veszprém Megyei Normáltávú Bajnokság Hódos érnél tervezett indulás fiúk

Október 18. Fejér Megyei Normáltávú Bajnokság tervezett indulás teljes up csoport.

Október 23-24.

Országos Egyesületi Váltóbajnokság tervezett indulás női csapat (Vanda, Kitti, Fanni, Dóri, Vera?

Vanda - N14; Kitti - N 16; Fanni - N 18, Dóri - N 20; Vera - N21)

November 7-8. Őszi Spartacus Kupa tervezett indulás fiú up. csapat

November 14. Salgó kupa tervezett indulás leány up. csapat





2009. szeptember 2., szerda

Őszi edzések

Baracskán is és Fehérváron is újra beindulak az edzések az augusztusi rövid szünet után.
Fehérváron kedd, csütörtök 5-7 ig a Bregyóban.

Üdv:
Kati

2009. augusztus 11., kedd

Augusztusi edzések a Bregyóban

A Világbajnokság és a Hungária Kupa miatt augusztusban már csak 11-én és 13-án lesz edzés. Mindenki hosszú nadrágot hozzon bármilyen meleg is lesz, mert a csalán felnőtt a terepen.

Üdv:
Kati

Ui: Baracskán nincs agusztusban edzés. Andor bácsival szeptemberben találkozhattok legközelebb.

2009. augusztus 10., hétfő

Nyári edzőtábor Csörötneken

Élménybeszámoló a GOCos edzőtáborról

Vagy 10 edzőtábor közül választhattunk idén nyári edzési lehetőséget. A mi választásunk a Göcseji Tájfutó és Környezetvédő SE által rendezett táborra esett kedvező ára és változatos programjai miatt. Három tájfutó verseny, élményfürdő, utcai futóverseny, kenuzás a Rábán, kézműves foglalkozás, madarászat tarkította a programot.

Az ARAK-ot tizenhárman képviseltük, három felnőtt és tíz, 7 és 14 év közti gyerek. Többségük már egy éve versenyez, de akadtak olyanok is, akik csak idén májusban kezdtek. Ezért három alkalommal, a programtól eltérően, inkább kis csoportos edzést tartottunk. Az edzők kísérték a csoportot, sokat magyarázva főleg a domborzat olvasást, illetve a térképi jelek összeolvasását. Ezekre versenyen nincs lehetőség, viszont elengedhetetlen ismeret a pontos tájékozódáshoz.
A táborhoz kapcsolódó első verseny a Becsület Kupa volt a Rábel-tanyánál. Tiszta, jól futható erdőben vezetett a pálya, ami nem kerülte el a legszebb szabdalt domborzati részeket. Kis völgyek, éles gerincek sokaságán át vezetett az út. A gyerekek is elég jól teljesítettek. Fanni, Kitti N14C –ben 2. és 3. lett. Bálint F14C-ben 3., Janka N10D-ben első. Jómagam harmadik N21B-ben. Verseny után az ARAK-osok futva mentek vissza a 4,5 km-re levő táborba, mondván ez edzőtábor vagy mi. Jól látszott ki az, aki rendszeresen jár edzésre, s ki az, aki esetleg sumákol edzésen.

Szombaton délelőtt az eredeti program szerint a VBT 5 fős váltóversenye volt. A csoportunk életkora, versenytapasztalata miatt mi jobbnak láttuk inkább a kis csoportos edzést, csak a menőbb futóink dolgoztak önállóan a váltó pontjaiból összeállított pályán. Délután a 8. Csata Futáson atletikus képességeinkről tehettünk tanúbizonyságot. Óvodás korosztálytól kezdődően a diákolimpia kategóriái szerint voltak futamok. A legkisebbek 300 métert, míg a nagyobbak 1* 2* 3 vagy 4* 400 métert futottak Szentgotthárd egyik fő utcáján. Sajnos a célt a látványosság végett egy 90 fokos kanyar után tették, ami a végső hajrázást nagyban befolyásolta. Dávid emiatt a második helyről csúszott le, mert a külső ívre szorult. Pedig gyönyörű hajrát vágott le. Janka óvodás lányok között 2. lett, míg Vanda NII-ben harmadik. Dávid FIV-ben harmadik. Fanni egy laza küzdelemben – mit önmagával vívott – második lett NIV-ben. Az edzők sem maradtak tétlenek, Andor a hobby kategóriában nyomult, míg Kati a főfutamban – vagyis az igazi csata futásban 9,1 km-en – küzdött. Eleinte hátul kocogtam tartalékolván erőimet a hegymenetre, majd fokozatosan előzgettem le az embereket. A pálya ugyanis átvezet az Ausztria-beli Deutsch Minihof melletti emlékműhöz, ami egy hegy tetején van. Odafelé a tetőn lévő keresztet bámultam, visszafelé a gotthárdi nagytemplom tornya bíztatott, már nincs sok hátra. Este a gyerekek zöme izomlázról panaszkodott, aminek én örültem. Végre igazán meghajtották magukat, tapasztalatot szerezve a gyors tempóról.Vasárnap ismét Szentgotthárdon futottunk az Éger Kupa kétfordulós rövidtávú tájfutó versenyén, amit a belvárosában egy szép parkban rendeztek meg. Tetszett, hogy a felnőttek pályáját trükkösre csinálták. Volt olyan pont, amit csak egyik irányból lehetett megközelíteni, természetesen nem arról, amelyről a legrövidebb lett volna első ránézésre. Itt lehetett elbukni vagy éppen megnyerni a futamot, már ha valaki időben került vagy talált lyukat a kerítésen. Az ARAKosok táborát bővíteve Prill Laci csak erre a versenyre utazott le Fehérvárról. Persze nem hiába, mert meg is nyerte F40-ben. A többiek is gyűjtögették az érmeket: Kitti és Fanni a N14-es dobogó második és harmadik fokára állhatott, Janka N10 C-ben lett első, Kati a felnőtt nők között harmadik, míg Dávid a nyílt kategória bronzérmét gyűjtötte be.A Csata Futáson nyert élményfürdő belépőket ezen nap délutánján használtuk fel. Három egyesületből annyi gyerek jött össze, hogy komoly csoportos engedményt kaptunk. Este nyolcig lubickolhattunk, csúszdázhattunk a nagyon színvonalas Thermálfürdőben. Óránként fél óra csúszdázás, majd negyed óra sodró medence satöbbi. Ennyi futás után jól esett egy kis áztatás. Az őrült folyó elnevezésű csúszdán hasznos jártasságot szereztem vadvízi úszásból, aminek nagy hasznát vettem a Rába-beli úszás alkalmával.
Hétfőn délelőtt csillagedzés volt a Vörös-hegy térképén. Délutáni programként pedig kenuzás a Rábán. Szerencsére kevesebb hajó volt, mint ember ezért 3 csoportra oszlottunk. Míg az első csoport evezett, addig a többiek térképet rajzoltak a kemping területéről. Az evezés igazi élet-halál küzdelemmé alakult át a mi családunknál. Nem kaptunk túl sok információt a technikáról, csak egy-két mozdulatot mutattak be. Nem aggódtunk, hiszen eveztünk mi már a Tiszán és a Bodrogon is. De a Rába az más. Nem ad alkalmat a betanulásra. Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy a vízitúrázók is mentőmellényben eveznek. Azt azért a lelkünkre kötötték, hogy semmi értéket ne vigyünk magunkkal ami elúszhat. Eleinte jól vettük a kanyarokat bár néha kaptam néhány faágat a nyakamba, amikor befutottunk a vízre hajló fák alá. A fiúk hajója vészesen közlekedett, többször futott neki a partnak. Ami késik, nem múlik, nem lehet büntetlenül cikázni a Rábán. Beborultak miután egy ág alá szorult kenujuk orra. Andris szemüvege elúszott, tetemes kárt okozva pénztárcájának. Azóta talán egy csuka hordja a fenéken. Kimentésükre a túravezető visszaevezett a Rábán, minket pedig egy lakatlan szigetre irányított. Három hajó legénysége vesztegelt a vízben. A fiúk jó húsz perc múlva jöttek meg. A hajót ki kellett szabadítani és kimerni a vizet. Gyuszi átült az egyik túravezető kenujába. Andris és Ádám ettől kezdve összehangolt csapatként eveztek. Szemüveg nélkül Andris ugyanis szinte semmit sem látott. Ádám jobbra, balra, mondomhogyjobbra, vezényszavakkal irányította a „vak” kormányost. Csodák csodája, de nem borultak többet. A mi hajónk annál többet. Az első borulás nem volt vészes. Második alkalommal egy nagy vízre hajló kidőlt fának mentünk neki. Ott annyira sodort a víz, hogy nem tudtuk megtartani a felborult hajót és az egyik evezőt sem. Az ágakba kapaszkodtunk mind a hárman. Vanda kétségbeesve, jajongva küzdött az életéért, néha csak fél kézzel tartva magát az ár ellen. Szerencsére Andor elkapta, és végül felrakta a fa vastagabb ágaira. Utoljára a maradék két lapátot kimentve én is a fán leltem menedéket. Bár a túlpartról azt tanácsolták, hogy eresszük el a fát, s majd a víz kisodor alóla, ezt nem mertük megtenni. Szerintem jobb is, hiszen ha a ruhánk vagy a mentőmellény beakad a faágba a víz alatt, könnyen vízbe fulladhattunk volna. Hajóval beállni oda nem lehetett, ezért a parton gyalogoltunk egy olyan szakaszig, ahová elhozták az időközben kimentett kenunkat. Vanda is átült a túravezetőhöz. Mit volt mit tenni, Andor és én eveztünk tovább, követtük az előttünk haladó hajót. Ami nem bizonyult mindig jó döntésnek, mert egy olyan szakaszon, ahol kettévált a folyó erős és gyönge sodrású ágra, mi a rossz ágon próbáltunk lejutni. Az erősön. Be is vágott a vízbe újra. Itt is mély volt a víz, nem bírtuk megfordítani a hajót. Andornak elege lett és a parton mezítláb a csalánosban folytatta útját. Én egy darabig úsztam a hajóval, majd elengedve a folyó közepén úsztam az árral. Milyen jó, hogy előző nap gyakoroltam az őrült folyó csúszdán! 600-700 métert tehettem meg a rábagyarmati kikötőig. Végül mindenki épen megérkezett, úszva, evezve vagy gyalog. A történtek után nem engedtem ki evezni több ARAKos gyereket a Rábára. Érthető okokból, bár az érintettek legnagyobb bánatára.
Keddre elromlott az idő, esni kezdett. És esett és esett, amolyan Micimackó módra egész nap. De a futás nem maradhatott el. Szakadó esőben útvonalkövetés volt a feladat. Csak az első néhány perc volt kellemetlen. Miután bőrig áztunk már nem zavart a víz, hacsak nem a szemüvegemen. Délután játékos, elméleti feladatokkal tarkított csapatverseny zajlott, amit fedél alatt is meg lehetett tartani. A víz pedig közben fentről és főleg a Rábán az ausztriai vízgyűjtőterületekről csak jött és jött, a végén a sátrakat is menekíteni kellett. Az este mindent a kocsiba pakoltunk, csak a hálózsák és a matrac maradt a sátorban.
Hajnali háromnegyed ötkor a kisebb sátrakat költöztettük át, egy órával később a nagy sátrunkat is áthelyeztük a víz elől. Az árvíz alaposan megkavarta a menetrendet. Egyrészt, mert hívatlan vendégekként néhány vízitúrázó a kempingben maradt s hanyagul felvert sátraikban elázott cuccaikat a közösségi térben szárították. Ebédlőasztalainkról csak sokára sikerült őket kiverni. Másrészt, az áthelyezett sátrakat újra fel kellett venni a térképekre. Mindenki a saját maga rajzolta térképen teljesítette a mikrosprint pályát. Igazi versengés alakult ki, még a táborvezető is beállt futni. A szabály szerint nem a legjobb, hanem a legutolsó futás eredménye számított. Így fordulhatott elő, hogy Vanda lecsúszott az első helyről a lányok között az utoljára teljesített – sokadik – futásával.

Az idő javulni kezdett. Az eső elállt, a Rába is visszatért medrébe, mi meg az erdőbe. Domborzati fázisnyomatos térképpel edzettünk, haladó, közepes és kezdő csoporttal. Szivák Ildi ARAKos tájfutó vezette a jobbak csapatát, Andor a középhaladókat vitte, nekem a kezdők jutottak. Sajnos a térkép már régi egy kicsit, az újabb vízmosásokat nem ábrázolta. A kezdők csapatából (Laci, Gyuszi, Dávid, Janka) csak a két utóbbival voltam elégedett. Ez a legnehezebb feladat a tájékozódásban, viszont a leginkább használható. A hegyek, gerincek, völgyek és egyéb domborzati tereptárgyak ritkán változtatják a helyüket. Valamint fontos felismerni már az útvonal tervezésekor, hogy felfelé vagy lefelé kell majd futni. Szóval nincs mese, ezt meg kell tanulni.

Késő délután, akinek még nem volt elég a mozgásból, az elmehetett a Hármashatárhoz. Oda, ahol három ország határa összeér. Szlovéniában játszótereztünk, Ausztriában ültünk le a padra, Magyarországból gyalogoltunk fel a hegyre. Késő este lett mire hazaértünk, de a szalonnasütéssel megvártak minket. Sőt hajnalig tartott a mérsékelt dínom-dánom, csapatomat fél kettőkor zavartam el aludni.



Utolsó nap, csütörtök délelőtt táborbontás és madarászás , délután pedig egy pontbegyűjtő csapatverseny volt a program. Itt hiányoltam az előkészítést, hogy a pontokat maguk a gyerekek rakták ki nem a legjobb megoldás, mert bizony legalább 6 pont nem a helyén volt. Én nem a bója keresésére tanítom a gyerekeimet, hanem a pontos tereptárgy megfogására. Ettől függetlenül, hogy én morogtam egy párat, jó volt ez az edzés is. Táborba visszatérve nem maradt más hátra, csak a csomagolás, táborbontás befejezése.
Sokat fejlődtek a gyerekek technikailag és fizikailag is. Barátságok szövődtek a veszprémi és zalai tájfutó gyerekekkel, sok élménnyel gazdagodtak. Fejlődésük remélem meg fog látszani a következő versenyek eredményeiben, s ez az edzőtábor edzőinek érdeme.

Köszönöm Somogyi Gyulának, hogy a baracskai fiúkat szállította, Szivák Ildinek, Vékony Andornak, hogy edzőként segített. Pataki Andrásnak aki szintén fuvarozta a gyerekeket az edzőterepekre is. Mézes Tibor Sólyom, Császár Évi, Hites Viktor igazán élvezetes és hasznos tábort szervezett.
De legjobban Jani és Tibi bácsi főztje hiányzik. Hiába állok a konyhám előtt, senki nem ad a tányérkámba finom ennivalót. Pedig milyen jó volt ez a táborban!

Lejegyezte: Vékonyné Árva Kati

További képek: http://picasaweb.google.hu/vekony.arva/2009_0806GOC_edzotabor#

2009. július 7., kedd

Chio Kupa

Július második hétvégéjén lesz a Chio Kupa, melynek csapatversenyén két csapatunk fog részt venni.
Laci, Edi, Vanda az első csapat, Gyuszi, Miki és én a második.

Július 11-én EPLÉNYben lesz a verseny.
Találkozó: 14:00-kor Tóvárosi iskola előtt Edit és Mikit veszem fel, Lacikáért 14:10-kor házhoz megyünk, mivel épp útba esik.
Felszerelés: erdei futóruha, stoplis, kaja, víz.
Visszaérkezés eredményhirdetés után, késő délután.

Üdv:
Kati


Info a versenyről: http://tajfutas.vbtse.hu/chio/2009/
Német rendszerű csapatverseny
A háromfős csapat minden tagja azonos térképpel fut, és egyszerre rajtolnak. Mindhárom csapattagnak kötelezően érintenie kell a pontok egy részét (2-4), ezek a pontok négyszöggel lesznek jelölve a versenytérképeken. A térképen lévő többi – hagyományos módon – piros körrel jelölt pont szabadon szétosztható a csapattagok között, de valamennyi ellenőrző pontot a csapat legalább egy tagjának érintenie kell. A célba utolsóként befutó csapattag ideje adja a csapat eredményét.

Pannon Kupa 2009

Hétvégén ARAKos sikerek is születtek a Pannon Kupán. Cikk az alábbi linken:
http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3604&Itemid=1

Janka az első komoly versenyén nyert, sérült keze ellenére. Vanda szokás szerint porig alázta a mezőnyét sőt még a fiúkat is legyőzte. Kitti és Fanni nagy meccset vívott a döntő futáson amiből egy 5 méteres bozóton átvágással végül Kitti került ki elsőként.

Minden utánpótlás korú futónk éremmel térhetett haza. Gratulálunk!

Kati

2009. július 2., csütörtök

Fehérvári edzések helyszín változása

Megtörtént amit már régen vártam, elkészült a Bregyó térképe. Ezentúl itt fogunk edzeni. Találkozó a sportcentrum bejáratánal, a portánál. Időpont kedd - csütörtök 17:00.

Remélem mindenki odatalál!

Üdv:
Kati

2009. június 24., szerda

Nyári edzőtáborok

Az MTFSZ honlapján az összes edzőtábor megtalálható az alábbi linken:
http://mtfsz.hu/index.php?option=com_docman&task=cat_view&gid=117&Itemid=48

Az ARAK a következő két edzőtábort javasolja:

  • Futko-só Csödén a GOC rendezésében
  • VMTFSZ tábor


(a harmadik javasolt tábor éppen tart Vinyén a VBT rendezésében, oda már nem lehet jelentkezni. Remélem Fanni, Kitti és Vanda sokat fejlődnek a táborban.)

A zalai tábor nekünk 2500Ft/nap mivel a régió része vagyunk. Az MTFSZ támogatás (1500-2000 Ft) a végösszeget csökkenti. Az ARAK további 40%-ot átvállal a költségből. Táborba eljutás saját szervezésben, vagy a másik a javaslatunk: Vonattal Alsórönökig, onnan a két kilométerre levő Csörötnekre a szállítást megszervezzük. Útiköltség Székesfehérvárról oda-vissza: 3215 Ft/fő, Baracskáról oda-vissza: 3740 Ft/fő diákjeggyel. Jelentkezni az edzőknél kell!
********************************************
Futko-só IV. Természetvédelmi Rohangálós
Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület nyílt edzőtábora
Csörötnek - Szentgotthárd
2009. július 31. – augusztus 6.

Programtervezet

Egyesületünk idén is megrendezi szokásos nyári edzőtáborát. Ahol mindenki részére a meglévő és fejleszteni kívánt tudásszinthez alkalmazkodva D, C, B, A fokozatú edzések lesznek.
E mellett fontosnak tarjuk az aktív kikapcsolódást, megismerni a környék és egymás értékeit.

Délelőtt Délután
július 31.
péntek Érkezés Csörötnekre. Táborállítás, ismerkedés. Becsület Kupa RR középtávú verseny
augusztus 1.
szombat Öt fős váltóverseny
Csatafutás Szentgotthárdon. Utcai futóverseny Ausztriába.
Történelmi Napok.
augusztus 2.
vasárnap Enyves Éger Kupa RR rövidtávú verseny
Szentgotthárdi városnézés, élményfürdő
Történelmi Napok.
Térképrajzolás a táborról, s azon mini verseny.
augusztus 3.
hétfő Gölöncsérek az Örségben:
Fazekasság elméletben és gyakorlatban. Csillagedzés: domborzat, iránymenet, memória Hársas tó, futás oda-vissza, fürdés
Örségi NPP előadás
Elmélet: saját pálya tervezése
augusztus 4.
kedd Madarászat (elmélet + gyakorlat )
Sima, sávos és szektoros pályák. Kajak túra a Rábán.
Csörötneki Hétpróba
Éjszakai térképes bátorságtúra
augusztus 5.
szerda Pontbegyűjtős csapatbajnokság.
Túra a Hármashatárhoz.
Zárótűz, ajándékozás.
augusztus 6.
csütörtök Folyamatos váltóbajnokság Táborbontás.
Hazautazás.
Szabadidőben tájfutás elméleti feladatok, méta, számháború.
Minden este tábortűz, közös zenélés.

Étkezés:
Csak péntek délig kell szendvicset hozni. Utána mindenkit ebéddel vár a tábor. Majd lesz reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora minden nap. Az egyéb plusz élelmiszerek a közösbe kerülnek, hogy a melegben ne romoljon meg, s hogy ne lepjék el a tábort a hangyák és a medvék.

Hozd magaddal kedvenc hangszeredet.

Ne hozz: (Ideiglenes elkobzásra kerülnek.)
Walkman, Discman, MP3 lejátszó, rádió, magnó és társaik.

Telefonálás:
A telefonok is beszedésre kerülnek. A mobiltelefonálás csak
július 31-én 20.00-tól 20.30-ig és
augusztus 4-én 20.00-tól 20.30-ig
lehetséges. Egyéb időpontokban a mobiltelefonok begyűjtésre kerülnek.
A táborvezetői telefonon lehet sürgős SMS üzenetet hagyni. (20/472-0056)
Ha valakivel sűrűn szeretnél beszélgetni, hozd magaddal.;o)


Költőpénz:
Nem kell sok. Kevés lehetőség lesz elkölteni. Ételben nem lesz hiány.

Költség: 3.000,- Ft/fő/nap (Utánpótláskorúaknak az MTFSZ támogatni kívánja a nyári edzőtáborokat. A támogatás pontos összegéről csak a létszám ismeretében tudunk nyilatkozni (kb. 1500-2000 Ft/fő). A teljes részvételi díj ezzel csökken.
Az ár tartalmazza a teljes étkezést, a szállást, az edzések, a programok költségeit, a helyi szállítást. A két RR verseny, az öt fős váltóverseny és az utcai futóverseny nevezési díját. Belépőket.
Nem tartalmazza a helyszínre utazási költséget oda- vissza.
Testvéreknek 2000,- Ft/fő/tábor kedvezmény.
A régiós együttműködésben résztvevő egyesületek tagjainak és a Diáktájfutás program résztvevőinek
500,- Ft/fő nap kedvezmény.

Szállás:
Sátorban, saját felszereléssel. Ha nincs sátrad, megoldjuk.

Jelentkezés:
Mézes Tibor Sólyom
20/472-0056
gocsejktfe@gmail.com

Létszám: 30-50 fő




Göcsej a csúcson:
Mézes Tibor Sólyom, táborvezető, edző
20/472-0056

*************************************************
VESZPRÉM MEGYEI TÁJFUTÓ SZÖVETSÉG
UTÁNPÓTLÁS EDZŐTÁBORÁNAK FELHÍVÁSA
BALATON-FELVIDÉKI ERDEI ISKOLA
2009. JÚLIUS 15-17.


A Veszprém Megyei Tájfutó Szövetség edzőtábort szervez utánpótlás korú versenyzők részére. Az edzőtábor lehetőséget biztosít a teljesen kezdő versenyzőktől egészen az aranyjelvényes sportolókig mindenki számára, hogy napi két technikai edzés keretében minél sikeresebben készüljön fel az előtte álló versenyekre, valamint hogy a különböző szakosztálybeli utánpótlás versenyzők megismerkedhessenek egymással.

Az edzőtábor időpontja: 2009. július 15-17.
Az edzőtábor helyszíne: Balaton-felvidéki erdei iskola (volt Csicsói erdészlak)
Az edzőtábor alatt a versenyzők teljes ellátást kapnak (szállás erdészházban, a tábor étkezőjében reggeli, ebéd, vacsora).
A versenyzők edzésekre szállítása a helyszínen rendelkezésre álló gépjárművekkel történik.

Az edzőtábor programja:
július 15. (szerda) de: útvonalkövetés (helyben)
július 15. (szerda) du: iránymenetes pálya (Kab-hegy)
július 16. (csütörtök) de: parkedzés (Balatonfüred)
július 16. (csütörtök) du: sokpontos pálya (helyben)
július 17. (péntek) de: házi váltóbajnokság (helyben)

Kiegészítő programok: strandlátogatás; esténként tábortűz, elméleti edzések, vetélkedők.

Az edzőtábort követő két napon zajlik a Honvéd kupa az edzőtábor helyszínéhez közeli terepeken.

Az edzőtábor teljes költsége:

Veszprém megyei gyermek Veszprém megyén kívüli gyermek Felnőtt
Vadászházban 4.000 7.500 9.500
Sátorban 3.000 5.500 6.500

A rendelkezésre álló szálláshelyek száma 20 fő vadászházban, korlátlan sátorban. A sátrazós helyek feltöltése a vadászház megtelte után lehetséges.

Jelentkezni 2009. június 21-ig lehet Molnár Péternél a 06304746498-as telefonszámon vagy a peter@veszcart.hu email címen. Azt is jelezzétek, hogy a versenyzőkkel hány felnőtt érkezik, és hogy milyen utazási eszközökkel.

2009. június 12., péntek

ARAK Kupa

A fehérvári gyerekeket szombaton Bogos Tomi hozza el a versenyre. 8 órakor veszi fel először Tökit, majd Edi és végül Lacika következik. Késő délután, este felé jövünk haza. Hozzatok váltás ruhát futás utánra, szendvicset, innivalót. A célban lesz büfé, virsli, pörkölt stb lesz kapható.
Üdv:
Kati

2009. június 10., szerda

Fejér Megyei Középtávú Bajnokság , ARAK Kupa

2009. június 13-án szombaton kerül megrendezésre Gánt-Bányatelepen a Kész István ev. keretében a Fejér Megyei Középtávú bajnokság, délután ugyanott a Megyei Váltó Bajnokság kerül megrendezésre.
Utazás:
Péteri Kitti, Péteri Fanni, Vékony Vanda velem, a 7óra 7 perckor induló busszal.
Mihalovics Ádám, Mihalovics Bálint, Somogyi Gyula Katival autóval, indulás 7 óra 30 perckor Ádáméktól.
Visszaérkezés a 18:30-kor. vagy 19:30 –kor a vonattal, illetve 19.:00-kor az autóval utazók.
2009. június 14-én vasárnap kerül megrendezésre az ARAK Kupa, délután a Trail-O Országos Bajnokság Gánton a Fecskepalotánál.
Utazás:
Mihalovics Ádám, Mihalovics Bálint, Somogyi Gyula velem, a 7 óra 02 perckor induló vonattal.
Péteri Kitti, Péteri Fanni, Vékony Vanda Katival autóval 7 óra 30 perckor Fanniéktól .
Visszaérkezés a 18:30-kor. vagy 19:30 –kor a vonattal, illetve 19:00-kor az autóval utazók.
Útiköltség: oda- vissza 830 Ft /fő.
Szükséges még: lelkesedés, szendvicsek, innivalók
!!! A fehérvári gyerekeket szombaton Bogos Tomi hozza el a versenyre. 8 órakor veszi fel először Tökit, majd Edi és végül Lacika következik. Késő délután, este felé jövünk haza. Hozzatok váltás ruhát futás utánra, szendvicset, innivalót. A célban lesz büfé, virsli, pörkölt stb lesz kapható.
Üdv: Kati

2009. június 8., hétfő

Június 11. csütörtöki edzés

Figyelem!
Ez az edzés a bodajki erdei táborban lesz, mert a tóvárosi iskolásoknak bemutató verseny lesz itt reggeltől kora délutánig. A versenyt Vékony Andor rendezi, én nem leszek ott, mert valakinak dolgoznia is kell.

Üdv:
Kati

Fehérvári edzések

Végre-végre Székesfehérváron is van tájfutó up edzés!
Jelenleg a Tóvárosi Ált. Iskola előtti téren van a találkozó minden kedden és csütörtökön 5 órakor.
Edzeni a lakótelep parkjában, vagy a pentelei parkerdőben szoktunk. Június végétől már várhatóan a Bregyóban leszünk edzésen, amint a térkép elkészül.
Minden érdeklődőt szeretettel várok!

Üdv:

Vékonyné Árva Kati

2009. május 13., szerda

Szigliget RRB

RRB azaz régiós rövidtávú bajnokságra került sor Szigligeten Vas, Zala, Veszprém és Fejér megye tájfutói küzdöttek a szigligeti Alkotóház parkjában és a falu zegzugos, lépcsőkkel tarkított utcáin. Szép ARAK-os sikerek születtek, Momo, első, Karesz (Hirt) második, Vanda második, hogy csak a dobogós helyeket említsem. De kezdjük az elején 7 órás indulást terveztem, ez odáig ment is, hogy én és Vanda 7 óra körül ott voltunk Bálintéknál, majd Ádám becsöngetett Gyusziékhoz,s kiderült, hogy Gyuszi csak egy dolgot felejtett el: a VERSENYT! No se baj, kis türelem, szülői segítség s félóra késéssel indulhattunk is Szigliget felé.Minimális közlekedési szabálytalanságok árán félórával a nullidő előtt ott voltunk a szigligeti általános iskolában. Jelentkezés, átöltözés, bemelegítés, aztán jöhetett is az első futam. Igaz az én rajtommal egy kis probléma volt, mert elfogyott a B pályás térkép, szerencsére a mezőny első fele gyorsan beért s a tőlük elvett térképpel a mi is elrajtolhattunk.

Ez Vanda, Bálint és Gyuszi első futamának pályája, Ádámé és az enyém kicsit hosszabbra sikeredett, de azt majd később. Vanda és a fiúk jól futottak - a fiúk a középmezőnyben, Vanda a második helyen várhatta a délutáni folytatást. Én elnéztem egy, a Várhegy oldalában levő lépcsőt, - egy másikon futottam fel -, így a negyedik helyen álltam. A két futam közti rövid pihenőben ettünk, ittunk, aludtunk, majd jött a délután:

A délelőtt után technikailag már könnyebb dolgunk volt, a hosszabb pályákon két-három pont vissza is köszönt. Apró pályakitűzői baki, hogy délután a parkból való kifutásnál, logikusabb lett volna a falat átugrani - amit ugye tilt a szabályzat - volt aki meg is tette, (ejnye-ejnye!). Az eredmények ott fentebb már olvashatók, remélem hamarosan a hivatalos lista is elérhető lesz a VMTFSZ honlapján. A színvonalas verseny színvonalasan zárult az eredmény hirdetésnek a Vár adott helyett.


2009. április 26., vasárnap

Diákolimpia megyei döntő eredmények

Fejér Megyei Tájfutó Diákolimpia Döntő eredménylistája 2009. április 25. Csákvár

NIV. kcs.1.Péteri Fanni 1:13:41 Vörösmarty Gimnázium és Mv. Kápolnásnyék
NIV. kcs.2.Poczik Orsolya 1:50:31 Csokonai Általános Iskola Bicske
NIV. kcs.3.Thoma Alexandra 1:53:32 Csokonai Általános Iskola Bicske
NIV. kcs. Tóth Zsófia 2:14:24 Csokonai Általános Iskola Bicske
NIV. kcs. Moncsek Blanka 2:17:24 Csokonai Általános Iskola Bicske

NIII.kcs.1.Péteri Kitti 0:44:16 Vörösmarty Gimnázium és Mv.Kápolnásnyék
NIII.kcs. Bárányos Fanni 1:42:20 Csokonai Általános Iskola Bicske

NII.kcs.1.Vékony Vanda 0:30:12 Kozma Ferenc Általános Iskola Baracska
NII.kcs.2.Thoma Fanni 1:06:14 Csokonai Általános Iskola Bicske
NII.kcs.3.Pokó Eszter 1:09:14 Csokonai Általános Iskola Bicske
NII.kcs. Határvölgyi Bianka 1:26:47 Csokonai Általános Iskola Bicske
NII.kcs. Ulrich Boglárka 1:29:47 Csokonai Általános Iskola Bicske
NII.kcs. Bárányos Tünde 1:32:23 Csokonai Általános Iskola Bicske
NII.kcs. Markella Adél 1:41:23 Csokonai Általános Iskola Bicske
NII.kcs. Kelemen Bernadett 1:44:23 Csokonai Általános Iskola Bicske

FIV.kcs.1.Mihalovics Ádám 1:31:47 Kozma Ferenc Általános Iskola Baracska
FIV.kcs. Kóbor Lajos n.i. Csokonai Általános Iskola Bicske

FIII.kcs.1.Mihalovics Bálint 0:59:22 Kozma Ferenc Általános Iskola Baracska
FIII.kcs.2.Somogyi Gyula 1:08:34 Kozma Ferenc Általános Iskola Baracska
FIII.kcs.3.Ulrich Attila 1:43:01 Csokonai Általános Iskola Bicske
FIII.kcs.4.Vörös Martin 1:49:01 Csokonai Általános Iskola Bicske
FIII.kcs.5.Nyírő Szilárd 1:57:16 Csokonai Általános Iskola Bicske
FIII.kcs.6.Moncsek Levente 1:59:06 Csokonai Általános Iskola Bicske
FIII.kcs. Ulrich Áron 1:48:19 Csokonai Általános Iskola Bicske

FII.kcs.1.Förhétz Szabolcs 0:42:12 Munkácsy Ált. Iskola, Székesfehérvár
FII.kcs.2.Kardos Vince 1:15:31 Csokonai Általános Iskola Bicske
FII.kcs. Sebő Tamás n.i. Csokonai Általános Iskola Bicske

2009. április 14., kedd

Diákolimpia

2009. április 25-én kerül megrendezésre a Fejér megyei Diákolimpia Csákváron. Egy régi térkép onnan:

Postás Kupa 2009


Míg az ország nagy része a húsvéti sonka megfőzésén ügyködött mi hatan (no és vagy kilencszáz más tájfutó) Bükkszentkereszt felé utaztunk, vagy 240 km autózás után meg is érkeztünk a Hollóstető alatt elterülő Bodzás rétre, pontosabban kicsit,- ez a kicsi jelen esetben 2 km volt - arrébb, ha már arrébb akkor gyaloglás ami kellett is elgémberedett lábainknak. (Ennek ellenére mindenki a másnapi korán kelésre szavazott, hogy kevesebb gyaloglással ússza meg a következő napot.) Jelentkeztünk fizettünk futottunk, a lányok nem is rosszul Vnada második, Kitti, Fanni a második, harmadik helyen várta a másnapi folytatást.
A lányok térképe:
Származási hely: 2009_0411Postás

Származási hely: 2009_0411Postás

A tornatermi szállás Bükkszentkereszten volt. A Baracskánál kisebb falu természetesen nagyobb tornateremmel rendelkezik, amit sikeresen meg is töltöttünk. Az előrelátóan becsomagolt gyufám segítségével az ott alvók többsége a vacsoráját is meg tudta főzni. (Figyelem tájfutók! A gázfőző mellé mindig rakjatok gyufát is! Mert előfordulhat. hogy én is otthon felejtem.)
S milyen volt a verseny? A háromnapos viadalon közel kilencszáz fő állt rajthoz. Az indulók létszámát és összetételét erősen befolyásolta, hogy ez év augusztusában Miskolcon kerül megrendezésre a sportág világbajnoksága. Mind a férfi, mind a női rajtlistákon több világ és Európa bajnok nevével találkozhattunk. A tájékozódási futás élmezőnyét jelentő finn, norvég és svájci válogatott teljes létszámmal képviseltette magát, és rajtuk kívül még számos nemzet képviselői használták ki a lehetőséget a bükki terepek megismerésére. A felnőtt elit egyéni kategóriák erősségére jellemző, hogy a legjobb magyar eredmény itt egy 10. hely volt, amit az ARAK válogatott tájfutója Gyurkó Fanni szerzett. A baracskai csapat is kitett magáért: Vanda a dobogó első fokára állhatott fel, míg az újonc korcsoportúak versenyében Péteri Kitti második, Péteri Fanni pedig harmadik lett.No persze előbb a második napi pályákat is le kellett futni. Lásd itt:


Na itt meg a dobogósaink:

Akiket éppen a német fiúk röhögtetnek.

2009. április 9., csütörtök

Gyógyszer kupa

A térkép az nem sokat változott az előző bejegyzéshez feltetthez képest, sőt ugyanaz volt. No a terep az kissé más lett..
Az eredmények összehasonlítása végett mindenki a 14-es korcsoportban indult 2,5 km 8 pont várt a lányokra és a fiúkra. Fanni, Kitti, Vanda, Bálint, Ádám sorrend alakult ki végül, Gyuszi a második pont hosszas keresgélése után a célt választotta, (nem akart nagyon messze menni). Miután én is lefutottam a pályámat, azért néhány pontot megkerestünk, hogy valami gyakorlás szaga is legyen a dolognak. Térkép és a pályáink:

2009. április 4., szombat

Következő verseny április 8.

A tavaszi szünet örömére április 8-án Budapestre utazunk, hogy a Népligetben részt vegyünk a Gyógyszer Kupa regionális rangsorolón. Szerdán tehát edzés helyett verseny!!
találkozás 13 órakor a - ha már a Gyógyszer Kupáról van szó - a gyógyszertár előtti buszmegállóban. Útiköltség oda-vissza 600 Ft. Mivel parkversenyről van szó normál edzőcipőt hozzatok futáshoz. Visszaérkezés este 7 után.
Egy korábbi térkép innen:

Hegyvídék kupa


Március utolsó vasárnapján került megrendezésre Pilisborosjenőn a Hegyvidék kupa. Az eredetileg két futamos rövid távú verseny végül középtáv lett és csak egy futam került lebonyolításra, az 5000-es kőbányákkal tarkított térképen megrendezett verseny így is igaz csemege volt és kiváló technikai felkészülési lehetőséget adott, mert sajnos az utánpótlás kategóriák többsége nem lett minősítő a kevés induló miatt.

Mindenki gazdagodott egy kis tapasztalattal és néhány érmet is sikerült begyűjteni:

A csepergő eső nem riasztott el bennünket az "Egri vár" megnézése és megmászása tervektől:

2009. április 3., péntek

Mecsek Kupa


Március 21-22-én a leány különítmény Pécsre látogatott egy kis orfűi kitérővel, ahol a jubileumi 50. Mecsek Kupa versenye zajlott. A csapatból most Vanda betegsége miatt hiányzott, így kimaradt a szombat éjszakai didergésből a PVSK tornatermében, ahol gázos volt a gázfűtés. Izgalmas töbrös terep, intenzív fakitermelés - (ami miatt már nyáron olyan susnya fog nőni az erdőben, hogy csak a vaddisznók találnak el benne) - valószínű egy darabig nem járunk erre futni.

Kitti az első napot az 5. helyen fejezte be, minimálisan lemaradva a dobogóról, vasárnap két nagyobb hibát vétett, így összetettben a 8. lett. Fanni biztonságos futással navigált a negatív idomok között: 15 és 10, a vége pedig 12 lett összetettben, az első nap kettő a második nap egy nagyobb hibát vétett. (Érdekes megfigyelni, hogy Fanni a második napon jellemzően mindig javít az eredményén)
Vanda helyén Janka indult el mind a két napon, így neki is meg van az első komoly versenye! Természetesen még csak kísérővel futott, (köszönet érte Viktornak, aki elhozta ide a barátnőjét)

Tavaszi Spartacus Kupa

Március 14-én gyönyörű tavaszi időben autóztunk a Vértes nyugati felére pontosabban Szentgyörgyvárra, Vanda, Ádám, Bálint, Janka és én, hogy a Tavaszi Spari első napi versenyén rajthoz álljunk. Tiszta jól futható tavaszi erdő várt ránk.

Az eredmény a felkészülésnek megfelelő volt. Kisebb nagyobb hibával mindenki végig ment. Bálint tapasztalatlansága miatt nagyon lekéste a rajtját, visszajött a 2 km-re levő rajtból, mert elfelejtette a rajtidejét - igaz a rajtban nem volt kifüggesztett rajtlista, de a beléptetést végző versenybíró kezében volt egy...No végül is ez arra jó volt, hogy így egy 10 km-es edzése is legyen. Igaz ez nem látszott meg a verseny utáni famászás közben:

2009. március 8., vasárnap

Tájfutó Maraton


A Veszprémi BTSE által rendezett Tájfutó Maratonnal, egy az ARAK számára érmekben gazdag sítájfutó versenyidőszak után megkezdődött a hagyományos versenyidény. A kétnapos verseny egy Várpalotán rendezett rövidtávú futammal kezdődött. Zuhogó esőben, orkán erejű szélben vágtak neki a versenyzők a pályáik teljesítésének. Baracskáról kilencen indultunk útnak délelőtt, hogy egy rövid városnézés után, részt vegyünk a délutáni versenyen. A városnézésből nem lett semmi , az időnként csendesedő esőben megnéztük a múzeumként funkcionáló vár egy részét.
Rövid melegedés után, amit a vár melletti étteremben töltöttünk, elsőként Somogyi Gyuszi vágott neki a 12-es fiú pályának.
Pechjére a szél mindjárt az elején széttépte a térképfóliáját, a papírfecnikké ázott térképpel több hibával, de sikeresen fejezte be a versenyt. Kati és Mihalovics Ádám egy időben rajtolt valamelyest csendesedő szélben, majd jöttek sorra a többiek Péteri Fanni és Kitti majd Vanda és én. A kíváncsiság Somogyi Gyuszi papáját is versenyzésre sarkalta, s a nyílt B kategóriában a második helyen célba is ért. Legjobban a lányok szerepeltek, Vanda a második helyen, Kitti a harmadikon és Fanni az ötödiken várta a vasárnapi folytatást. Vasárnap a leány különítmény kitett magáért, a hosszútávú pályákon nagy akarással versenyeztek.
Fanni és Vanda nyerte a második napot, Kitti második lett, így az összesített eredmény kihirdetésekor Vanda a N12C kategóriában az arany, Kitti az N14 C kategóriában az ezüst, Fanni húga mögött a bronz érmet vehette át. Kitettek magukért az idősebbek is, Pápai Jani a szeniorok között nyert, Nagy Márti szenior második, Szabó Vera pedig felnőtt második lett. Szerencsénkre a szombati rossz időből vasárnapra már csak az erős szél maradt, no meg persze ott volt az erdőben a hó maradványa a víz minden mennyiségben és minden helyen.

2009. február 21., szombat

Sítájfutó Magyar Bajnokság

2. Míg az ország nagy részén már csak néhány hófolt emlékeztetett a télre, Mátraszentimrén kiváló hóviszonyok között került megrendezésre, március 1-én a Magyar Köztársaság 2009. évi Hosszútávú Sítájfutó Bajnoksága. A bajnokság egyben Szlovák Kupa futam is volt, így az indulók nemzetközi mezőnyben adhattak számot felkészültségükről. A verseny végén ismét örülhettünk székesfehérvári és egyben baracskai sportsikernek, a női Masters kategóriában szakosztályvezetőnk Vékonyné Árva Katalin bizonyult a legjobbnak, fölényesen maga mögé utasítva ellenfeleit, nyerte a 2009. évi Hosszútávú Bajnokságot.

1. A február 21-22-i hétvégén került megrendezésre Kabhegy térségében a Magyar Köztársaság 2009. évi Sítájfutó Sprint és Váltó Bajoksága.

A szombaton lebonyolít sprint számokban a felnőtt nőknél Szivák Ildikó szakosztályának sportolója harmadik lett. A Mesterek kategóriájában a szintén ARAK színekben versenyző Prill László a második helyen ért célba.

Vasárnap került megrendezésre a Váltó Bajnokság, ahol a felnőtt férfiak között az ARAK Tájfutó Szakosztályának váltója, Szivák Ildikó, Pelyhe Dániel összeállításban az ezüst érmet szerezte meg. A Mesterek kategóriájában a Prill László - Filó György összeállítású ARAK csapat megnyerte a bajnokságot.



2009. február 7., szombat

Évzáró - évnyitó szakosztályi közgyűlés

Időpont: 2009. február 19. 18:00
Helyszín: Székesfehérvár, Sóstói stadion Csíkvári út 10.
Napirend:
1, szakosztályvezetői beszámoló
2, beszámoló a 2008. évi gazdálkodásról
3, javaslat a 2009. évi pénzügyi tervre
4, díjak
5, edzői beszámolók
6, egyéb

Minden szakosztályi tagot várunk!

Üdv:
Kati

2009. január 25., vasárnap

Térképek a Teremtájfutó Diákolimpiáról

A kíváncsiaknak két térkép a versenyről, a többit a térképek, képek linken megnézhetitek