2011. május 23., hétfő

DOL Országos Döntő

Idén Nagykanizsa látta vendégül a Diákolimpia Országos Döntőjének, mintegy 500 résztvevőjét. Fejér megyét 12 diáktájfutó képviselte. Az ARAK-ból négyen Deczky Dani, Péteri Kitti, Tóth Zsuzsi és Vékony Vanda kerültek az utazó csapatba. A hétvégi fülledt meleg időben a zalai dombok meredek horhosai, gallyazásokkal tarkított erdei kemény feladat elé állították a társaságot. A szombati sprint városi versenye kellőképp felpörgette a gyerkeket a vasárnapi normál távra (néhányan kicsit sokáig is pörögtek a kistolmácsi erdő útjain), de a végeredmény biztató volt. Különösen igaz ez Vanda futására aki tavalyi eredményét kategória váltást követően is megismételte a normáltávon: A Magyar Köztársaság 2011. évi Diákolimpiai bajnoka NIII. korcsoportban Vékony Vanda az ARAK tájfutója, a baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola diákja. Vanda a mezőny végén rajtolt 50 perccel a nagy ellenfél Pataki Réka után, így akár már az időeredményét is ismerhette volna, a mobil telefonia korában az 1300 méterre levő rajtba könnyen kijuttatható a hír. De taktikai okokból ez most elmaradt. Vanda ennek ellenére, vagy ettől függetlenül, odafigyelve, egy apró hibával futotta le a 3200 méter légvonaltávú 150 méter szintet tartalmazó pályáját és verte 2 perccel a második helyezett Rékát. Érdekes mód megismétlődött a tavalyi normáltávú N II. döntő eredménye, a dobogón ugyanaz a sorrend alakult ki.

----------------------------------------------------------------------
Országos Tájfutó Diákolimpia Normáltáv V 2011.05.22. 21:41
Hely Rajtsz Név Text2 Klub Összesen
NIII. (44) 3.2 km 150 m 9 ep
1 105 Vékony Vanda Kozma Ferenc Általán ARA A 33:28
2 315 Pataki Réka Dalida Jókai Úti Ált. Isk., PVS P 35:20
3 543 Porgányi Anna Batthyány Gimnázium, ZTC Z 36:18
4 429 Nagy Viktória Lisznyai Utcai Által SPA T 36:27
5 392 Hegyi Dianna Pallavicini Ált Isk, SZU S 38:30
6 239 Sárközy Zsófia Jókai Mór Ált. és Né MOM H 40:05