2009. július 7., kedd

Chio Kupa

Július második hétvégéjén lesz a Chio Kupa, melynek csapatversenyén két csapatunk fog részt venni.
Laci, Edi, Vanda az első csapat, Gyuszi, Miki és én a második.

Július 11-én EPLÉNYben lesz a verseny.
Találkozó: 14:00-kor Tóvárosi iskola előtt Edit és Mikit veszem fel, Lacikáért 14:10-kor házhoz megyünk, mivel épp útba esik.
Felszerelés: erdei futóruha, stoplis, kaja, víz.
Visszaérkezés eredményhirdetés után, késő délután.

Üdv:
Kati


Info a versenyről: http://tajfutas.vbtse.hu/chio/2009/
Német rendszerű csapatverseny
A háromfős csapat minden tagja azonos térképpel fut, és egyszerre rajtolnak. Mindhárom csapattagnak kötelezően érintenie kell a pontok egy részét (2-4), ezek a pontok négyszöggel lesznek jelölve a versenytérképeken. A térképen lévő többi – hagyományos módon – piros körrel jelölt pont szabadon szétosztható a csapattagok között, de valamennyi ellenőrző pontot a csapat legalább egy tagjának érintenie kell. A célba utolsóként befutó csapattag ideje adja a csapat eredményét.

Nincsenek megjegyzések: